Nehéz az élet, de vannak döntések, amelyek meghozatalát nem lehet elodázni, mert az "idő itt már nem segít"

Drága Egyetlenem!

Folytatom az írást. Most mint Anyukád mesélek Neked az élet nehéz pillanatairól, azon döntésekről, melyet most nem értesz, talán még jómagam sem vagyok eléggé bizonyos, hogy jobb lesz, mint ezelőtt, de nem tudom tovább így folytatni a "közös" életet, mert mindenkinek fájdalmat okozok és úgy érzem, hogy nem szabad visszalépnem. Nem tudom, hogy mikor leszel elég érett, hogy ezt megértsd, lehet, hogy sokan nem értenek egyet a döntésemmel, de én most így látom jónak. Ha mindig azt várom, hogy egzisztenciálisan mikor leszek elég stabil, azt hiszem, hogy életem végéig húzhatnám el ezt. De nem szabad! Nem akarom, hogy értetlenül állj előttem, meg szeretném talán elsősorban Neked és magamnak is mutatni, hogy elég a lelki erő és az Istenben vetett bizalom, hogy ha érezzük, rá kell szánnunk magunkat, még akkor is, ha nem jósolható meg igazán a végkifejlet. A boldogság -ahogy egyik legkedvesebb barátnőm mondta- nem egy konstans állapot, a boldog pillanatokhoz sokszor igazán nem is kellenek azok a fránya bankjegyek... Nem, a boldogság belülről fakad, a szeretet az alapja, és úgy gondolom, hogy ennek soha nem leszel híján. Mert mindenki szeretni fog, mindenki melletted lesz akkor is, ha nem egy időben, egy helyen, de melletted lesz és fogni fogja a kezed. A szeretethez, és a belső békéhez az igazi lélekközeli kapcsolatokhoz nem kell az állandó fizikai jelenlét, elég a tudat és az, hogy akik lélekben közel állnak egymáshoz, ott is maradnak örökké, bármi történjen is. Egy anya/ egy nő sorsa mindig más, mint egy férfié, más a szerepkör és más a társadalmi elvárás, de ugyanúgy tud szeretni, és még távolról is érzi lelki rezdüléseid. Anya csak egy van! Nekem a sors kettőt is adott, és az igazi anyám a második lett, ő lett az etalon, mindig is olyanná szerettem volna válni, mint ő. Talán egyszer olyan is leszek!